A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye

az egyházüldözés kezdetén

Görögkatolikusok Kárpátalján az 1944. évi szovjet megszállás kezdetén

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye joghatósági területe a XX. század első évtizede után négy történelmi északkelet-magyarországi vármegye (Ung, Bereg, Ugocsa, Máramaros) közigazgatási területére terjedt ki. Az egyházmegye északi határát a Kárpátok vonulata szegélyezte. A Kárpátok gerincétől a síkvidék irányába haladva a térségben jelentősnek tekinthető városok tartoztak az egyházmegye joghatósági területéhez: Ungvár (püspöki székhely), Munkács, Beregszász, Nagyszőlős, Huszt, Ilosva.

Az ország peremvidékeként Kárpátalja számos gazdasági és társadalmi nehézséggel küzdött. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a XX. századot megelőző időszakban az európai és a katolikus értékekből származó kulturális és gazdasági fejlődést a görögkatolikus egyház "szemüvegén keresztül" látták a Kárpátoktól a magyar Alföldig élő keleti szertartású keresztények.

A Kárpát-medencében élő bizánci szertartású keresztények az ungvári egyházi unió (1646) és a Munkácsi Egyházmegye felállítása (1771) után a Magyar Királyságon belül szocializálódtak és váltak a térség társadalmának aktív alkotóelemévé. A Kárpátok vidékén kialakult, és évszázadok óta itt tevékenykedő görögkatolikus egyházmegyéket tekintjük "az ungvári unió egyházainak". Az egyházszervezet fejlődésével, a természetes népesség- és hívőszám-növekedés eredményeként, s a nyelvi és kulturális fejlődési sajátosságok következményeként egyházkormányzati szempontból az anyaegyházmegyét többször felosztották, parókiáit újonnan létrejött egyházmegyékbe helyezték át:

– A Délvidéken 1777-ben alapították meg a Kőrösi Egyházmegyét (ma Horvátország), amelyet a pápai alapítóbulla szerint szerb, oláh és ruszin hívek számára hoztak létre, akik közül a ruszinok a Munkácsi Egyházmegyéből származtak.

– Az Eperjesi Egyházmegyét (ma Szlovákia) lelkipásztori szempontok alapján 1818-ban alakították ki a Munkácsi Egyházmegye parókiáinak egy részéből. 2008-ban érseki tartománnyá szervezték át.

– Az 1777-ban felállított Nagyváradi Egyházmegyébe (ma Románia) is helyeztek át egyházközségeket a Munkácsi Egyházmegyéből.

– A Hajdúdorogi Egyházmegyét (ma Magyarország) 1912-ben hozta létre az Apostoli Szentszék, melynek parókiái közül a legnagyobb részt szintén a Munkácsi Egyházmegye adta. Az egyházmegyét 2015-ben érseki rangra emelték.

– A Munkácsi és az Eperjesi Egyházmegyéből a XIX. századi gazdasági és szociális kényszer miatt az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt bizánci szertartású, leginkább ruszin identitású görögkatolikusokat 1924-ben szervezték exarchátusba, 1963-ben egyházmegyét hoztak létre számukra Pittsburgh központtal, melyet 1969-ben metropóliává szerveztek át.

– A XVII. században a Délvidékre (ma Szerbia) települt ruszinok központja Bácskeresztúr lett. A Munkácsi Egyházmegyéből származott keleti szertartású hívek számára 2003-ban szerveztek exarchátust, melyet 2018-ban egyházmegyei rangra emeltek.

– Említést kell tennünk arról is, hogy az első világháború után az 1932-ben létrejött Máramarosi Egyházmegyéhez (ma Románia) is kerültek az egykori Munkácsi Egyházmegye közösségei közül. Az egyházközségek a háború utáni határzár miatt Románia területén maradtak, és nem tarthatták a kapcsolatot az anyaegyházmegyével. A huszadik század folyamán beépültek az egyházmegyébe.

A jelenlegi Ukrajna területén a Munkácsi Görögkatolikus Egyházban és az Ukrán Görögkatolikus Egyházban élő görögkatolikusok a történelemben először 1944 őszétől – egy történelmi esemény alakította élethelyzetben – a kommunista Szovjetunió egyházüldözése kapcsán kerültek "közös környezetbe". A második világháború után e területek állami integrációjában különleges helyet kapott az egyházi szempont, s a szovjet államszervezési folyamatban törekedtek a történelmi sajátosságokat is figyelembe venni. A második világháború utáni kommunista propaganda arra épült, hogy a görögkatolikusoknak újra egyesülnie (возз'єднатися) kell az orosz ortodox egyházzal. A folyamat jogi aspektusát az unió megtagadása, visszafordítása biztosította volna, amit hivatalosan újraegyesülésként értelmezett az állami narratíva. Az ukrán görögkatolikusok erőszakos reuniálását a Lembergben (Львів, UA) 1946 márciusában megtartott "uniós álzsinat" mondta ki. A gyűlésen részt vett papok és világi hívők kijelentették az 1596-ban megkötött breszti egyházi unió érvénytelenségét. Fontos tudatosítanunk, hogy a görögkatolikus püspökök a zsinat idején már az NKVD börtöneiben voltak. Így közülük egyik sem vett részt a zsinaton. A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye felszámolásának egyházjogi hátterét az 1646-ban megkötött egyházi unió megszüntetése jelentette volna, aminek végrehajtására azonban az államhatalom nem tudott kezdeményező csoportot (ініціатівна группа) létrehozni az egyházmegye papjai közül még Romzsa Tódor püspök halála után sem. Az egyházi unió ilyen értelemben történt visszavonása Kárpátalján a görögkatolikus egyház részéről deklaráltan még erőszak hatására sem történt meg.

Egyházkormányzati szempontból fontos ismételten utalni arra is, hogy a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye a XX. század folyamán több államalakulat területén működött. Az első világháború végéig (felállításától kezdve) a Magyar Királysághoz tartozott, a munkácsi püspök pedig a Magyar Katolikus Püspöki Kar tagja volt. Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása (1918) és az első világháborút lezáró szerződések következtében az egyházmegyét is magában foglaló terület Csehszlovákiához került, a munkácsi püspök értelemszerűen a Csehszlovák Püspöki Kar tagja lett. A bécsi döntések után ismételten a Magyar Katolikus Egyházhoz tartoztak a kárpátaljai görögkatolikusok. A második világháborút követő időszakban pedig a Szovjetunióban kezdte meg az egyház történelmének legfájdalmasabb "keresztútját". Mint korábban kifejtettük, az önmagát ateistának tekintő államvezetés a kárpátaljai görögkatolikusokat a szláv egység helyreállításának szükségességére hivatkozva be akarta olvasztani az Orosz Pravoszláv Egyházba. A Kárpátalján is kiépülő szovjetrendszer előbb megtagadta a görögkatolikus egyház bejegyzését, majd a korábban már említett módon az egyházi uniók "visszafordításának" eszméjét hangsúlyozva elkezdte az erőszakos "egyesítés" folyamatát.

A XX. század közepén Kárpátalja lakosságának kétharmada görögkatolikus volt. Az egyházmegye kiépített és hosszú ideje működő oktatási, szociális, tudományos és társadalmi kapcsolatrendszerrel bírt. Az egyházmegye vezetése ősidőktől fogva törekedett az aktuális államhatalommal való együttműködésre, és mindig rendelkezésre állt a hozzá tartozó hívek életét jobbá tevő programok lebonyolításában.

A két világháború közötti időszak a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye életében jelentős változásokat hozott. A trianoni döntéssel az egyházmegye területe a történelemben először a Magyar Királyságból a Csehszlovák Köztársaság területeihez került, s ennek következtében az egyházi közigazgatás tekintetében is változások álltak be. A második világháborút megelőző revíziók értelmében az egyházmegye területe visszakerült Magyarországhoz. Ezek a terület- és államalakulat-váltások a Kárpát-medence területén belül tartották az egyházmegyét, melyet joggal tekinthetünk az egyházi közösség természetes történelmi közegének.

A második világháború után bekövetkezett államváltás azonban hatással volt arra a társadalmi és politikai közegre is, amelyben a görögkatolikusok éltek, és amelyben az ungvári unió (1646), illetve az egyházmegye felállítása (1771) óta elfoglalták a helyüket, s megélték hagyományukat. A görögkatolikus egyházszervezet és az egyházmegye területének társadalmi struktúrája erősen összenőtt az évszázadok folyamán. Az egyházmegye papjai a papi tevékenység mellett a társadalmi szerepvállalásban (pl. a Hegyvidéki akció) és a tudományos életben (pl. Kárpátaljai Tudományos Társaság) is aktívak voltak. Mára bőséges forrás és szakirodalom áll rendelkezésünkre, ami mindezt alátámasztja.

Ez annak ellenére igaz, hogy az egyházmegye az első impériumváltással 1920-ban egy akkorra már szekularizált csehszlovák állam keretei közé került. Az egyházmegye püspökei, papjai és kántortanítói azonban továbbra is tartották magukat a hagyományosan katolikus hitelvekhez és lelkülethez. A két világháború között erre az Apostoli Szentszék is felfigyelt. Sztojka Sándor püspöki kinevezésében fontos szerepet játszott az a szempont, hogy a munkácsi egyházfő magyar kultúrkörből kerüljön ki.

A két világháború között ugyanis a csehszlovák állam arra törekedett, hogy a görögkatolikus egyháznak a térség társadalmára gyakorolt hatását megtörje, vagy legalábbis befolyásolja, és vallási túlsúlyát csökkentse. Erre pedig az 1905-ben elindult skizmatikus parasztmozgalommal a térségben megjelent pravoszláv egyházat használták fel. A mozgalom lefolyására és az általa teremtett regionális társadalmi zavarra mostani munkánk keretei között csak utalni tudunk. A hatásra és a vallási arányok megváltoztatására tett törekvést az 1915. és az 1945. évi sematizmus adatainak az összevetése kellően illusztrálja. Míg a görögkatolikusok száma 1915 és 1945 között csak 32 059 fővel, 487 886 főről 519 945 főre emelkedett (6,6%-os növekedés), addig a görögkeletiek tekintetében ugyanez az adat 114 291 fős lélekszám-növekedést jelent, vagyis 699-ről 114 990 főre (164-szeresére) nőtt a számuk. A Kárpátalja egész területét lefedő görögkatolikus egyházmegye hívei még így is 60%-át tették ki a terület lakosságának, amely az 1941-es évben 519 945 hívőt jelentett (Kárpátalja összlakossága 1941-ben 845 772 fő volt).

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye második világháború utáni szervezeti felépítésének, oktatási és szociális intézményeinek, hitbuzgalmi egyesületeinek, illetve az ezek működéséhez szükséges gazdasági háttérnek a rekonstruálása nem egyszerű feladat. Az erre vonatkozó nehézségek alapvetően a források rendezetlenségéből adódnak. Az egyházmegyének a XX. század első felében az impérium-változásokkal együtt járó határrendezések miatt több állami adminisztratív egységben is meg kellett találnia a helyét. Az egyházmegye az osztrák–magyar, a magyar és a csehszlovák politikai rendszerekkel való együttélés után 1944-ben a Szovjetunió részéről megjelenő likvidálási folyamattal találta szembe magát. A létért küzdő egyházmegye és egyházi intézmények Kárpátaljai Területi Állami Levéltárban őrzött iratai között erre az időszakra nézve kevés és hiányos iratanyagot találunk. Erre ésszerű magyarázatul szolgál, ha felidézzük az egyházmegye likvidálásának körülményeit. Az intézményeket szinte egyik napról a másikra zárták be, államosításuk nem egy megtervezett átadás-átvétel volt.

A kárpátaljai görögkatolikus szervezeti rendszer és működése rekonstruálására a Bendász-hagyatékban három dokumentum-gyűjtemény áll rendelkezésünkre. (1.) Az 1942. évi egyházközségi adatszolgáltató ív, melyet a következő évre tervezett sematizmus összeállítására készített a papság. Az adattár hiányos, csak 233 közösség adatlapja maradt meg, 44 hiányzik. (2.) A nemrég megjelent 1945. évi sematizmus. (3.) Bendász Daniel kutatásai között több olyan dokumentum maradt meg átírásban, amelyek hasznos információkat tartalmaznak az egyházmegye felépítéséről és működéséről. Ezekhez a forrásokhoz kapcsolható két korabeli publikált gyűjtemény is, amely az egyházi élet statisztikai adatait tartalmazza. Pilinyi Gyula 1943. évi papi névtára és összeírása a magyar egyház intézményeiről, illetve a magyarországi baziliták 1944. évi összeírása. A források ugyan töredékesek, azonban segítségünkre lehetnek az összkép összeállításában.

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye egyházüldözéshez kapcsolódó történeti leírásait általában annak rögzítésével vezetik fel, hogy 1943. május 31-én váratlanul elhunyt az egyházmegye püspöke, Sztojka Sándor (1890–1932–1943), akinek tekintélye támaszt jelentett Kárpátalja görögkatolikussága és társadalma számára. 1943. június 2-án – ideiglenesen – Ilniczky Sándort választották meg káptalani helynöknek. Az Apostoli Szentszék 1944. január 2-án Dudás Miklós OSBM hajdúdorogi megyéspüspököt nevezte ki a Munkácsi Egyházmegye apostoli adminisztrátorává. Az ő feladata lett az egyházmegye papságának felkészítése a közeledő ateista állammal és kommunista-szocialista eszmeiséggel való találkozásra. A Huszton, Munkácson és Ungváron megtartott papi gyűléseket (melyek napirendjére még később visszatérünk) használta fel, hogy a papság számára taglalhassa az esetleges üldözés esetén szükséges egyházi eljárásokat.

Az egyre inkább közeledő frontvonal, a Galíciában zajló egyházüldözés és a Rómával való egyre nehezebb kapcsolattartás miatt az Apostoli Szentszék Romzsa Tódort nevezte ki püspöknek, akit 1944. szeptember 24-én szentelt fel Dudás Miklós hajdúdorogi megyéspüspök, az egyházmegye apostoli kormányzója Scheffler János szatmári és Madarász István kassai római katolikus püspökök segédletével. Az 1944 októberében Kárpátalját birtokba vevő szovjet csapatok egyházellenes provokációi már Tódor püspök hivatali idejében történtek.

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye többnemzetiségű voltára, mint fontos attribútumra is utalnunk kell. E sajátosságra Romzsa Tódor püspök is hivatkozott N. Sz. Hruscsovnak, az Ukrajnai Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának 1947. július 31-én írt levelében, amelyben többek között rögzíti, hogy az egyházmegye területén összesen 519 ezer görögkatolikus él, közülük 60 ezer szlovák, 62 ezer magyar, 13 ezer román, a többiek pedig ukrán és orosz nemzetiségűek. Ezt az összetételi arányt az egyházmegye a XX. század folyamán alakult nemzeti egyházak (magyar, szlovák, román) létrejötte után is megtartotta.

1. táblázat

Görögkatolikusok lélekszámváltozása 1915 és 1945 között

Az 1945-ös sematizmus szerint az egyházmegyének 381 papja volt, mely létszámba beletartoztak a nyugállományban és szolgálaton kívül lévők, és a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Szlovákiai Vikariátusában szolgáló papok is. Ez utóbbiakról tudjuk, hogy ebben az időben már csak névlegesen tartoztak az egyházmegyéhez. Közülük ténylegesen 329 pap tartózkodott Kárpátalján az egyházüldözés kezdetén. Külön kell utalnunk arra is, hogy közülük 42 áldozópap teljesített szolgálatot a püspöki székhelyen, Ungváron valamelyik intézménynek a vezetőjeként vagy munkatársaként. Ez utóbbi adat jól mutatja az egyházmegye jelentőségét és szerteágazó tevékenységét is.

Az egyházmegye határain belül az 5 főesperesi kerület további 35 esperességre oszlott, amelyhez 275 parókia és 347 filia tartozott. A görögkatolikusoknak ekkor 449 temploma volt, az iskolakápolnákat nem számítva.

2. táblázat

A Munkácsi Egyházmegye közigazgatási adatai 1945-ben

A görögkatolikus hívek lelki élete aktívnak volt tekinthető, ami a közösséghez tartozást és a hitélet intenzitását is tükrözte. A rendelkezésünkre álló 1942. évi összeírásban 233 egyházközség adatait összegezve látjuk, hogy az adott évben az egyházmegyében több mint 403 247 áldozó volt, akik közül 211 460 hívő a húsvéti időben járult az Oltáriszentséghez. A forrásból az is kiderül, hogy az egyházközségekben 11 374 keresztelést tartottak, 1 446 személy tért vissza a skizmából, s lett ismételten görögkatolikus vallású. A hitbuzgalmi élet területén a Rózsafüzér Társulatok (67 egyházközségben) és a Jézus Szíve Társulatok (31 egyházközségben) voltak a legnépszerűbbek.

Az 1943-ban készült országos katolikus név- és intézménytár szerint a Munkácsi Egyházmegyében négy tanügyi és kilenc szociális intézmény működött. Egyházmegyei tanügyi intézmények: Hittudományi Főiskola, Egyházmegyei Papnövelde, Magyar Királyi Görög Katolikus Kántortanító-képző Intézet, Görög Katolikus Tanítónőképző Intézet. A felsőoktatási intézmények közül a Hittudományi Főiskola és a Papnövelde biztosította az egyházmegye papi utánpótlását. A pedagógusképzést szolgáló két tanítóképző 1944-ig működött, melyek fenntartója a Munkácsi Egyházmegyei Fennhatóság volt, és a Dunáninneni Katolikus Tanügyi Kerülethez tartoztak. Ugyanekkor, 1944-ben szűnt meg a munkácsi állami koedukációs magyar és ruszin tannyelvű tanítóképző is. A kárpátaljai pedagógusképzés erősen kötődött a görögkatolikus egyházhoz, ami automatikusan következik abból a tényből, hogy maga a népiskolai hálózat is igazodott a lakosság nemzetiségi összetételéhez és felekezeti hovatartozásához, bár az iskolák nagyrészt állami fenntartásban voltak. A görögkatolikus felekezeti iskolák jelentős száma miatt is érthető, hogy 1939 és 1944 között a Kárpátaljai Kormányzóság Tanügyi Osztályát Marina Gyula személyében egy görögkatolikus kanonok vezette miniszteri tanácsosként.

Egyházmegyei internátusok (szociális intézmények): Konviktus, Alumneum, Tanítóképezdei Internátus, Leányinternátus, Erzsébet-ház, Huszti Alumneum Internátusa, Munkácsi Gimnázium Internátusa, Szent Család Árvaház (Ungvár), Huszti Árvaház.

Az egyházmegye 1939–1944 közötti gazdasági hátterét biztosító pénzügyi források feltérképezése – az intézményi háló rekonstruálásához hasonlóan – bonyolult. Ennek okai között sorolhatjuk fel a források töredékességét, az egyes intézmények finanszírozási struktúrájának a különbözőségét, valamint azt, hogy a különböző időszakokban államosított egyházi intézményeket egyik napról a másikra kellett elhagyni átadás-átvétel nélkül.

Az egyházmegye bevételét adó pénzügyi tételek között szerepel a Magyar Királyság Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériuma által folyósított fenntartási tőke, az egyházmegyei és az egyes egyházi intézmények céljára létrehozott magánalapítványok kamata, az intézmények saját gazdálkodása, az egyházközségi és a papi befizetések, az egyházi illeték (búcsúi adományok, perselypénz, harangozás, egyházadó, házbérlet stb.), az egyházi földek és ingatlanok bérbeadása. Úgyszintén fenntartási célokat szolgált az egyházmegye szerednyei szőlőbirtoka (51,79 ha/90 hold), illetve az ungvári és a szerednyei szeszgyár bevétele. A székesegyház gazdasági hátterét 1864 óta a koncházi uradalom 100 hektáros birtoka (173,76 hold, Bonum Ecclesiae Cathedralis) biztosította.

Az egyházközségek tekintetében is leginkább a földtulajdon képezte a gazdasági működés alapvető biztosítékát. Az 1942. évi parkókiális jelentésekben szerepelnek az egyházi személyek (papság, kántortanítók), az egyházközségek és egyházi iskolák tulajdonában lévő földterületek számadatai is. A levéltári anyag ugyan töredékes, de a meglévő 233 egyházközségi adatlap alapján elmondhatjuk, hogy legalább 5799,31 hektár (azaz 10 077 hold) szántóföld, 2038,09 hektár (azaz 3541,43 hold) erdő, 2629,46 hektár (azaz 4 569 hold) legelő/rét és 13,81 hektár (azaz 24 hold) szőlőterület volt a parókiák tulajdonában.

Ezt a szervezett és mély társadalmi beágyazottsággal rendelkező görögkatolikus egyházat találta a Vörös Hadsereg Kárpátalján, amikor 1944. október 28-án birtokba vette a területet. A több évszázada jól működő Munkácsi Egyházmegyét kezdte el a szovjethatalom beolvasztani az orosz pravoszláv egyházba a terület elfoglalásával szinte egy időben.

Dudás Miklós püspök – a papság felkészítése az egyházüldözésre

Dudás Miklós püspök apostoli adminisztrátorként 1944 februárja és szeptembere között vezette a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyét. Már tapasztalt főpapnak mondhatjuk, mivel 1939-től kormányozta a Hajdúdorogi Egyházmegyét. Nem volt számára ismeretlen a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye sem, ugyanis a Nagy Szent Bazil Rendbe történt belépése után (1920) a munkács-csernekhegyi (Мукачево, UA) kolostorban töltötte novícius éveit. Fogadalomtételét követően Krystynopolban (Червоноград, UA) és Rómában tanult. Ünnepélyes fogadalomtétele (1925) és papszentelése (1927) után filozófiát tanított a kisbereznai (Малий Березний, UA) kolostorban (1928–1932), majd a munkács-csernekhegyi kolostor novíciusmestere lett (1932). A máriapócsi monostor főnöki tisztjét 1932. szeptember 12-től töltötte be, 1933-ban pedig a bazilita rend magyar ágának főnökévé nevezték ki.

A Munkácsi Egyházmegye híveit az 1944. február 12-én, három főpap ünnepén kiadott első körlevelében "a régi ismerős" szeretetteljes szavaival köszöntötte: "…nem idegenből jövök hozzátok. Én is az egyházmegye szülötte vagyok. Bölcsőm a nektek oly drága és szent helyen, Máriapócson ringott, amikor az még ehhez az ősi munkácsi egyházmegyéhez tartozott. A könnyező pócsi Szűzanya csodatevő kegyképe előtt nőttem fel és ott ismertem meg Kárpátalja népének mélységes hitét és Mária iránti gyermeki szeretetét, mely most is oly elevenen él lelkében, hogy az idők minden viharán túl ma is úgy érzi, hogy ő is Máriapócshoz tartozik, Máriapócson ő is otthon van… Amikor most, mint főpásztor, hozzátok jövök… úgy érzem, hogy sajátjaimhoz jövök." Ugyanebben a körlevelében a papsághoz írt levelében elkötelezettséget, az önfeláldozás lehetőségét, és leginkább bölcsességet kért. Megfogalmazása szerint "a papnak kell az evangélium világosságát népe előtt hordoznia a templomban és azon kívül is, nehogy a nyáj csalóka lidércfények után indulva földi romlásba, vagy örök kárhozatba rohanjon".

Dudás Miklós püspök Sztojka Sándor püspök halála után, Ilniczky Sándor káptalani helynöksége időszakában 9, saját apostoli adminisztrátori időszakában pedig 7 papot szentelt a Munkácsi Egyházmegye számára, és 5 bazilita szerzetest is ordinált Máriapócson.

Az egyházmegye élén töltött alig több mint hét hónap rövidnek tűnik, a háborús körülmények azonban addig ismeretlen kihívásokat állítottak az egyházi életben. Alaposabb kutatásokra lenne szükség ahhoz, hogy feltárjuk az Apostoli Szentszék szándékait Dudás Miklós kinevezésével kapcsolatban. Sztojka Sándor püspök halála után ugyanis egy ideiglenesen választott káptalani helynök – Ilniczky Sándor – vezette az egyházmegyét, azonban ez a megoldás nem adott elegendő stabilitást. Dudás Miklós püspök munkácsi adminisztrátorrá történő kinevezése hátterében a háborús körülmények állhattak, amelyek lefolyásában 1943-ban fordulat következett be. Az Apostoli Szentszék sejtette, hogy a Vörös Hadsereg térnyerése után hozzáfognak a kommunista egyházellenesség terjesztéséhez, mivel a Szovjetunió területén az ateista antiklerikális magatartás már addig is széles körben ismert volt.

Dudás Miklós püspök rövid tevékenysége a Munkácsi Egyházmegye élén lényegében azzal telt, hogy a közelgő háborús körülményekre és a kommunista egyházüldözésre felkészítse az egyházmegye papjait. 1944. április 3-án körlevelet adott ki a papság számára, amelyben utasította őket, hogy mindenki maradjon a saját parókiáján. "Az egyház és a lelkek szolgálata érdekében" a papság lelkipásztori-liturgikus feladatait hat pontban foglalta össze. Ezekben a liturgiavégzés és a szentségek kiszolgáltatása tekintetében utasította papjait a háborús viszonyok idején lehetséges előírások betartására és a sajátságos gyakorlatok alkalmazására. Továbbá megfogalmazta az anyakönyvek és egyházi szertartáskönyvek bombázás, illetve tűzkár elleni védelméről szóló rendelkezéseit is. Meg kell jegyeznünk, hogy a görögkatolikus egyház papjainak a felkészítésével párhuzamosan a római katolikus papság felkészítése is megtörtént. Scheffler János szatmári püspök Pásztor Ferenc beregszászi főespereshez eljuttatott leveléből tudjuk, hogy azokat a felhatalmazásokat adta utasításba papjainak, amelyeket az Apostoli Szentszék a budapesti nunciatúrán keresztül juttatott el a magyarországi katolikus főpásztorokhoz. Az utasítás tartalmazta a különleges helyzetre szánt rendeleteket, amelyeket 1939. november 30-án "XII. Pius pápa az orosz bolsevistáktól megszállott lengyel területek főpásztorainak adott". Mint katolikus főpásztor, ezeket az utasításokat kaphatta meg Dudás Miklós püspök is.

Dudás Miklós püspök a körlevelében kiadott rendeleteit papi találkozókon személyesen is értelmezte, és megbeszélte az egyházmegye papjaival. A Huszton (1944. május 18.), Munkácson (1944. június 1.) és Ungváron (1944. június 15.) megtartott "papi konferencián" a püspök ismételten "tanácsolta, hogy minden pap maradjon a helyén, és megadta mindazon utasításokat és felhatalmazásokat, amelyeket a római Szentszék engedélyezett abban az esetben, ha a papot deportálják, fogságba kerül vagy katakomba módszerrel kénytelen pasztorálni". Úgy véljük, hogy a körlevél és a három papi gyűlés együtt értelmezhetők. Dudás püspöknek nemcsak a háborús körülmények teremtette rendezetlenségre, hanem a háború után várható hosszú üldözésre is fel kellett készítenie a görögkatolikus papságot. A Bendász István egyháztörténész hagyatéki iratai között megmaradt egyik jegyzet a huszti papi értekezlet püspöki utasításait mutatja be. A körlevélnél sokkal részletesebben taglalja a szentségek kiszolgáltatásának utasításait, és kifejezetten a "deportált, fogságban lévő, elrejtőzött pap" számára fogalmazza meg a rendeleteket.

Ki kell térnünk arra is, hogy a szájhagyományban megmaradt visszaemlékezések szerint az 1944-ben közreadott "zsebméretű" liturgikon (görögkatolikus misekönyv) kiadását is az egyházüldözésre való felkészülés motiválta. Erre utalhat az a tény, hogy a liturgikon végén rövid szerkönyves részt is elhelyeztek. A valóságban a szertartási könyv kiadása az Apostoli Szentszéknek egy korábbi határozatán alapult, miszerint a "keleti szertartású katolikus Egyházban bevezeti az egységes misemondási rendet". Dudás Miklós püspök az 1942. évi áprilisi körlevelében példaként hozta fel a "római-grottaferrattai" kiadást annak formátuma miatt. Ezzel arra a szükségszerűségre utalt, ha kis helyen kellene tárolni (elrejteni) a szerkönyvet. A két szempont vélhetően a gyakorlatban mosódott össze az egyházüldözés évtizedeiben, mivel a liturgikus könyvből a papságot sújtó ismételt házkutatások ellenére is viszonylag sok megmaradt.

Dudás Miklós püspök apostoli adminisztrátori tevékenységét azzal zárta, hogy 1944. szeptember 24-én püspökké szentelte Romzsa Tódort, aki az általa felkészített papságot az egyházüldözés első szakaszában vezette.

1944 folyamán már a magyar katolikus egyház is érzékelte, hogy a háború alakulása beláthatatlan következményeket vetít a térségre. Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás 1944. október 10-én megjelentette felhívását, melyben minden papot helyben maradásra kötelezett. A Katolikus Püspöki Kar elnökének felhívása azonban bizonyos szempontból már felkészülve érte a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye papságát.

Romzsa Tódor püspök – a szovjet konszolidáció akadálya

A Vörös Hadsereg Kárpátaljára történő bevonulásakor a Munkácsi Egyházmegye élén a harminchárom éves Romzsa Tódor püspök állt. A püspök Nagybocskón (Великий Бичків, UA) született 1911. április 14-én, elemi iskolába is ide járt. A gimnáziumot Huszton (Хуст, UA), az Állami Reálgimnáziumban végezte, melyet 1930-ban fejezett be kitűnő eredménnyel. Az anyanyelvi szinten beszélt magyarul és ruszinul, emellett a cseh, latin, francia és orosz nyelveket is bírta.

A teológiát Ungváron kezdte, majd Rómában folytatta, ahol 1930–1934 között a római Collegium Germanicum et Hungaricum hallgatója, majd 1934-től 1937-ig a Collegium Russicum növendéke volt. Az egyetemen licenciátusi fokozatot szerzett summa cum laude minősítéssel, ám doktorálásra már nem tért vissza Rómába.

1936-ban az orosz Alekszandr Jevreinov püspök (1877–1931–1959) szentelte pappá a Russicumban. Papi jelmondata: "Uram, a Te szolgád vagyok, szolgálódnak fia" (Zsolt 116,16). 1937 júniusában hazatért, és 1939-ig a Máramaros vármegyei falvakban, Alsóbisztrán (Нижній Бистрий) és Bereznán (Березово, UA) teljesített papi szolgálatot. 1939-től az Ungvári Papnevelő Intézet lelki vezetője (spirituálisa) és filozófiatanára volt. 1943-tól pápai káplán.

Romzsa Tódort XII. Pius pápa 1944. szeptember 11-én nevezte ki munkácsi segédpüspökké Dudás Miklós hajdúdorogi püspök, munkácsi apostoli adminisztrátor javaslatára. A kinevezésről Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1944. szeptember 14-én tájékoztatta Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímást. A kinevezési okmányt Murányi Miklós, a püspöki iroda igazgatója adta át Romzsának. A szentelést Dudás Miklós hajdúdorogi megyéspüspök végezte az ungvári székesegyházban 1944. szeptember 24-én "csendes mise keretében" Scheffler János szatmári és Madarász István kassai római katolikus püspökök segédletével. A "konszekrációval" Romzsa az egyházmegye 35. püspöke lett, püspöki jelmondata: "Szeretlek téged, Uram, én erősségem, az Úr az én erősségem és oltalmam" (Zsolt 18,2).

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye apostoli adminisztrátora hivatalosan 1946. február 9-ig Dudás Miklós maradt. Romzsa Tódor segédpüspök volt, a gyakorlatban azonban Tódor püspök egyedül irányította az egyházmegyét. Nincs információnk arról, hogy a határ lezárása után Dudás Kárpátalján járt volna, amint Romzsa magyarországi utazásáról sem tudunk. Ebben a kérdésben kizárólag a visszaemlékezésekre hagyatkozhatunk, de azok alapján csak papi személyek kapcsolatfelvételéről van tudomásunk. A püspökök jogi státusza 1946. február 9-én változott meg, amikor Dudás Miklóst felmentették az apostoli adminisztrátorságból, Romzsát pedig ugyanezzel a rendelkezéssel apostoli adminisztrátorrá, az akkora titokban püspökké szentelt Chirát pedig segédpüspökké nevezték ki. Chira püspöki ordinációja és kinevezése csak a Szentszék előtt volt ismert.

Romzsa Tódor egy olyan korszakban volt a kárpátaljai görögkatolikusok püspöke, ami kétségtelenül a XX. században a legnagyobb kihívást jelentette az egyházi személyek számára mind egyéni, mint pedig egyházi értelemben.