Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium
Az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium célja, hogy a város felsőfokú és szakképző intézményeinek hallgatói számára biztosítsa azt a lelki-szellemi környezetet, mely elősegíti lelki fejlődésüket, szakmai elmélyülésüket, szélesebb körű tájékozottságukat az élet különböző területein. Arra törekszünk, hogy hallgatóink segítségére legyünk a kárpátaljai társadalomban való kibontakozásnak, hogy kollégistáink keresztény értékrend szerint élő, képességeikkel élni tudó értelmiségiekké, másokért élő emberekké váljanak. Fontos szempontunk keresztény emberképen alapuló személyiségek alakítása az egyház, a nemzet és a társadalom számára.
Kiemelt célunk, hogy a szakkollégistákkal a görögkatolikus lelkiséget mélyebben megismertessük, s más felekezetűek számára hagyományunkat hitelesen bemutassuk.
Eszményeink a szolidaritás, a szellemi és a lelki képzés, a szaktudás erősítése, a szakterületek és a képzések keresztény értékeinek kiemelése, a keresztény közösségi életmód népszerűsítése, a társadalmi érzékenység táplálása, a görögkatolikus egyházi hagyomány megélése, nyitottság más történelmi egyházak hagyománya iránt. Hisszük, hogy a közösség a mély emberi kapcsolatok kialakulásának és ápolásának a helye.
A Szakkollégiumot 2015-ben alapította Milán Šašik munkácsi püspök.